A Pure Smile ajakmaszk után a második legérdekesebb termék a Memebox-aimban egy másik maszk, méghozzá egy Sally's Box márkájú kézmaszk volt, amit direkt tartogattam a hideg téli "kézkiszárító" időre. A mostani mínuszokat a kezeim is érzik, így gondoltam ideje kipróbálni egy szépítkezős nap keretében.
A Sally's Box kizárólag különböző pakolásokat kínál, arcra, hajra, kézre, körmökre, ajkakra és lábra. Sajnos ahogy láttam csak a Memebox oldalán kaphatóak a termékeik jelenleg nagyon korlátozott kínálattal, és ráadásul január 15 után a Memembox már nem szállít Magyarországra, de reménykedem hátha majd megjelennek ebay-en a Sally's Box termékek, mert szívesen kipróbálnék többet is.
Mielőtt kibontottam a csomagolást azt hittem zselés állagú (olyasmi mint az ajakmaszk) kesztyűk lesznek benne, de meglepetésemre a kesztyűk kívül műanyag belül vékony pamutszerű anyagúak, bennük található a könnyed vizes, zselés érzetű krém, aminek fő összetevői a cseresznyevirág kivonat és shea vaj.
A leírás szerint mossuk meg a kezünk használat előtt, majd 10-15 percre húzzuk fel a kesztyűket, végül pedig miután levettük, masszírozzuk a krémet a kezünkbe. Elsőre fura érzés a kesztyű viselése (és vicces), de meg lehet szokni és jó, mert nem kell tétlenül ülni ebben a 10-15 percben és vigyázni, hogy ne érjünk semmihez, ne kenjünk össze semmit. A kezeim pihe-puhák lettek tőle. A hidratáló és tápláló hatásával agy teljesen meg vagyok elégedve, szerintem jobb, mint egy kézkrémé, bár még sosem próbáltam egy kézkrémem se vastagabban 10-15 percen át fennhagyni a kezemen, lehet úgy hasonló hatást érnék el.

Magyarországon nem tudom kapható-e hasonló termékek, eddig nem találkoztam velük, de majd jobban szétnézek, mert télen hajlamos a kezem kiszáradni és egyszer-egyszer jól jön az extra hidratálás.
Nagyon aranyos a csomagolása :)) Megnézem ebay-en mert a kezeim nincsenek túl jó állapotban... :)
VálaszTörléspuszi
Nekem is nagyon szárazak a kezeim, de én kizártnak tartom, hogy ezt elviseljem akár 10 percig is. Amúgy nekem az Oriflam mandulás krémje vált be legjobban illetve a mézes -tejes.
VálaszTörlés