Üzemeltető: Blogger.

Narancs ajkak - 2014 kedvence

Ha valaki nézegeti a divatbemutatókat, divatbemutatókról készült képeket, akkor észrevehette, hogy a modellek több divatháznál is narancs ajkakkal hódítanak. Több helyen azt olvastam, hogy 2014-ben a narancs az új piros! Én az utóbbi hetekben teljesen beleszerettem, és lehet, hogy nálam is legyőzi a narancs a pirosat ebben az évben. Gondoltam hát bemutatom a két kedvenc narancs rúzsom, hátha pont kerestek ilyen árnyalatot vagy megjön a ti kedvetek is hozzá!






Az első egy Catrice Ultimate Colour rúzs, méghozzá a 060-as Oh Juicy! árnyalat, amit még tavaly vettem, lehet valaki emlékszik rá, az első videómban, ami egy haul videó volt mutattam. Nyáron előszeretettel hordtam, aztán ahogy jött az ősz és eléggé mellőzve lett, most fedeztem fel magamnak ismét. 


Hasonlóan a többi Catrice Ultimate Colour rúzshoz, amit próbáltam jól fed, kellemes viselet, egy kicsit talán szárít, ezért nem árt alá hidratálni. Nem a legtartósabb rúzsom, de ez az árnyalat ebből a szempontból pár másikkal ellentétben nem is olyan rossz. Az evés-ivást bírja, de nem árt nap közben párszor frissíteni.


Az másik nem is teljesen rúzs, hanem egy rúzsceruza, méghozzá az Astor Soft Sensation Lipcolor Butter 005 Pretty Poppy árnyalata. Ha jól emlékszem az Astor volt az egyik első drogériás márka, ami kijött a rúzsceruzákkal, a Clinique Chubby Stick sikere után. Először nem keltették fel a figyelmem, de miután a Catrice Glamazona rúzsceruzáit imádom és nem rég több helyen is belefutottam gyönyörű swatchok-ba, megnéztem már őket közelebbről a boltban. Amint a teszterteket kipróbáltam, ki is néztem magamnak pár színt, de 2700-2800 forintot nem szerettem volna rá költeni, ezért vártam valami jó kis akcióra. Pár hete a Rossmann-ban végre leakciózták kb. 1800 Ft-ra, így végre eljött az én időm. A narancs színű 005 Pretty Poppy árnyalatot hoztam el, majd két nap alatt olyannyira megszerettem, hogy harmadnap beugrottam és megvettem a 008 Hug Me árnyalatot is. Majd írok róla is, de most a narancs Pretty Poppyt szeretném kicsit jobban bemutatni. 

Amióta megvan már nagyon sokszor viseltem és annyira megszerettem, hogyha nem természetes árnyalatú ajkakra vágyom, akkor mindig ezt kenem fel, egyszerűen gyönyörű! Kezdjük a jó dolgokkal! A nagy előnye a Catrice rúzzsal szemben az az, hogy nagyon jól hidratálja az ajkakat. Ha esetleg ki vannak száradva az ajkaim, akkor is bátran fel merem kenni, mert rendbe hozza és nem néz ki rajta rosszul, ezt úgy értem, hogy nem látszik, hogy épp kiszáradt ajkakra kentem. Nagyon kellemes viselet, akár egy ajakápoló, ez a könnyű krémes állagából is adódik. Szépen fed, már egy rétegben is, de pár húzással érhetünk el teljes fedést. Tartósságát tekintve a Catrice jobb, ezt én olyan 2-3-4 óránként újra szoktam kenni, de annyira ennél a terméknél ez nem is zavar. A swatch-ból láthatjátok, hogy a Catrice Oh Juicy élénkebb, rikítóbb narancs, mint az Astor Pretty Poppy-ja, ezért azt inkább a nyári napokra tartogatom.

Felül: Catrice Ultimate Colour 060 Oh Juicy! | Alul: Astor Soft Sensation Lipcolor Butter 005 Pretty Poppy
Ahogy már említettem mostanában nehezemre esik más színt használni az ajkaimra, ezért olyan sminket a közel jövőben majd láthattok tőlem, amiben az ajkaimra valamelyik narancs gyönyörűség kerül, talán nem is egyet! Ti szeretitek a narancs ajkakat? Esetleg megjött a kedvetek hozzá?
Puszi,
Nóra

5 megjegyzés

  1. Nem igazán áll jól a narancs, legalább is az ajkaimon. A z orcáimon viszont imádom! :D Bár aláírom, gyönyőrű színekről van szó. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos van olyan narancs árnyalat, ami jól áll :) Én is imádom az orcáimon!

      Törlés
  2. Még sosem próbáltam narancsos rúzst, eléggé idegen tőlem ez az árnyalat, de ki tudja, lehet kipróbálom egyszer :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés